Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


VIII. hely Győrben - bejött a papírforma

2011.07.13

pinguin2.jpgA kétnapos rendezvény minden elemében kiemelkedett az eddigi kvalifikációk mezőnyéből...a győri szervezők igazán kitettek magukért, igazi strand hangulatban volt részünk az "egyszerű" térköves parkolóban!

A torna sok meglepetéssel szolgált, elmondhatjuk, a szerencse most sem velünk volt...Az "A" csoport csonka csoportjának 3 résztvevőjéből jogosulatlan szereplés miatt kizárták az Angry Birds csapatát, aminek köszönhetően a Sivatagi Vihar és a Vigyázat, nyaralunk! teljesen amatőr csapata küzdelmek nélkül a legjobb 6 csapat közé kvalifikálták magukat!

A mi csoportunkban nagy küzdelemben alulmaradtunk a végső győztes Győr Soldiers csapatával szemben (2:0), majd a Móri BHC szimpatikus csapatát szétlövésben! (2:1) sikerült legyűrnünk, így esetleges győzelmünkkel vasárnap az Ígéretek földje ellen kiharcolhattuk volna a legjobb 6 közé jutást.

Nem sikerült a győzelem, sima 2:0 az ellenfélnek, így csoportharmadikként a 7. helyért meccselhettünk az MVMI XVI ellen.

A vereség azért is bosszantó, mert győzelmünk esetén a középdöntőben egy győzelmünk borítékolható volt, így a bronzmeccset mi vívhattuk volna.

A vereség nyoma rajtunk maradt, erőtlenül, rengeteg egyéni hibával játszva szétlövésben buktuk a 7. helyet is, így 8. a Gabi és a Haverok BHC!

Kapcsándi Zsolt csapatvezető a következő szavakkal értékelte a tornát:

- Nem a legjobb tornánk volt ez, csalódott vagyok az eredményt illetően, főleg azért, mert kis szerencsével a bronzért küzdhettünk volna, így megelőzött minket egy olyan csapat, akik létszámhiánnyal küszködtek, s győzelem nélkül zárták a tornát! Ettől függetlenül nem játszottunk rosszul, és a figuráink egyre jobbak, a kevés plusz hiányzik, de ne feledjük, a mi fő számunk Marcali, ott szeretnénk a legjobbat nyújtani!

Gratulálok a csapatomnak, hogy ilyen hőségben is helyt álltak, sokszor embertelen körülményekben kellett teljesíteni! Egyes játékosaink nem kellőképp motiváltak, másfél hét alatt ezt a csorbát is ki fogjuk köszörülni!

Gratulálok a Győr Soldiers csapatának, ahol volt csapattársam Báthori Gábor, az AXA Beach Stars játékosa az edző, bár úgy érzem, a középdöntőben kellőképp megtámogatták őket a játékvezetők!

 

A torna végeredménye:

I. Győr Soldiers

II. Laza Ladik

III. Sivatagi Vihar

 

A rendezvény képei elérhetőek ITT!

A DunaTV sportműsorában is feltűntünk, ITT megnézheted ezt is, 6:00-tól vagyunk!

Hajrá Gabi és a Haverok BHC!

handballFan

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.