Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Megvan az első tornagyőzelmünk!

2011.07.18

mor2011_52.jpgCsapatunk szívesen tett eleget a felkérésnek, bár az idő rövidsége miatt csonka csapattal utaztunk, s inkább edzésnek fogtuk fel a tornát.

-Nagyon jókor jött ez a bajnokság, köszönet jár a Móri csapatnak, kiváló alkalom volt a Marcalii kirándulás előtt a felkészülésre, és az önbizalmunknak is jótt tett - mondta el oldalunknak Róth Gábor, a csapat mesteredzője.

-Jó meccseket játszottunk, felszabadultak voltunk, igazi csapatként funkcionáltunk, holott úgy érkeztünk, hogy a gyakorlás a fő, nem baj, ha itt nem jön az eredmény, a kvalifikáció a fontos számunkra - tán emiatt is ment most jobban, hogy nem volt rajtunk nyomás - ott szeretnénk diadalmaskodni! - vélekedett Róth Gábor.

A csapat remekül vette az akadályokat, összesen egy esetben kényszerült szétlövésben eldönteni a győzelmet. A négy csapatos tornán tehát hibátlan mérleggel, három győzelemmel végeztünk az élen. Nem szabad elfelejteni, hogy itt a pörgéseket nem nézték olyan szigorúan a játékvezetők, mint a kvalifikáción fogják, tehát ott majd jobban kell figyelnünk a tökéletes kivitelezésre.

-Mesterünk ezúttal játékosként is megcsillantotta kiváló képességeit, a védelem oszlopa volt, de egy-egy 360-as pörgést is láthattunk tőle! - emlékezett vissza Kapcsándi Zsolt csapatvezető.

A torna után a Móri csapatok legjobbjaival mérkőztünk meg, ahol szétlövésben maradtunk alul, de ebből messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni, hisz csapatunk addigra már elfáradt, s pihenni sem tudtunk, két meccset játszottunk egymás után.

A rendezők Augusztusban visszavárnak minket második tornájukra, ahova címvédőként érkezünk majd, természetesen örömmel fogadtuk el meghívásukat!

A csapat ezúton szeretne köszönetet mondani Monostori Bence játékostársuknak is, amiért a szállást és a lehetőséget biztosította nekünk!

Csapatunk tehát jó formában és kedvben van, Győr a múlté, hétvégén Marcaliban szerepel és vívhatja ki az Országos Döntő részvételét!

Üröm az örömben, hogy Kondor János porc problémákkal küzd, így nem tudja vállalni a kvalifikációt, innen is jobbulást kívánunk neki!

A Móri bajnokcsapat tagjai: Monostori Bence - Tolner Balázs - Róth Gábor - Bors Patrik - Kapcsándi Kristóf - Kapcsándi Zsolt.

A torna képeit alul, valamint a képgalériánkban is megtaláljátok!

Ne feledd, ha strandkézilabda, akkor Gabi és a Haverok BHC!

handballFan

 

 

 

A mappában található képek előnézete Mór 2011

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.